A rés a pajzson

Egyesületünk egyik célkitűzése:

Véleményt formálni és nyilvános állásfoglalásokat közzé tenni a község lakosságát érintő fontosabb kérdésekben.

Célunk, hogy tájékoztassunk a valós helyzetről, de egyelőre még túlzottan kevés lakost érünk el, ezen még sokat kell dolgoznunk, hogy minél nagyobb nyilvánossághoz jussanak el az információk!

Próbálunk is ennek maradéktalanul eleget tenni, és szerencsére úgy tűnik, hogy néha eredménye is van. Miután elsőként robbantottuk ki a „Tücsök-mutyit”, sikerült képviselőket jobb belátásra bírni, és egyelőre elodázni az ezzel kapcsolatos határozatukat.

Szintén eredményként értékeljük, hogy miután írtunk a zavaros útépítésekről, és hiányoltuk a megfelelő tájékoztatást, néhány nap múlva polgármesterünk már meg is osztotta velünk a Budai út felújításával kapcsolatban az egyirányusítás irányának megváltoztatását. Igaz, nem biztos, hogy ez az ő érdeme, párhuzamosan mások is keresték a Magyar Közutat, többek között képviselőnk, Becske Pisti is. Ha már ilyen szépen nekiállt polgármesterünk a tájékoztatósdinak, szívesen vennék egy ütemtervet ezzel a felújítással kapcsolatban, gondolom, nem vagyok ezzel egyedül.

Remélhetőleg lesznek itt még eredmények, nyakunkon a kampány időszak, az is előfordulhat, hogy esetleg a füvet is lekaszáltatják egyszer-kétszer (erre az utóbbi években nem sok példa volt), esetleg eltávolítják a falu több pontján évek óta éktelenkedő föld-sitt-szemétkupacokat, sőt még az is előfordulhat, így a választás előtt, hogy nem csak a civilek takarítják a falut, szedik a szemetet.

Az se lenne meglepő, ha hirtelen virágok is kerülnének közterületeinkre. Nem mintha egyáltalán nem lennének, mert „Rózsás” Révész Marika azért minden tőle telhetőt megtesz, csak az sajna nem sok.

Szóval, a választási évnek köszönhetően még sok csoda várhat ránk.

Most pedig egy Közmeghallgatás áll előttünk.

Május 3.-án, pénteken, 17 órakor. Remekül megválasztott időpont.

A május elsejei ünnepnap miatt sokan hosszú hétvégét csinálnak maguknak, sokan ugyanebben az időpontban mennek ballagásra, aki meg dolgozik, péntek délután általában a hétvégi bevásárlását intézi, ezzel meg is van oldva, hogy túl sok „okoskodó” ne zavarja az eseményt.

Ez persze nem is baj. Aki már végigült ilyen szeánszot, az jól ismeri a forgatókönyvet.

Évenként ez az a nap, amikor a KÖZ valóban meghallgattatik. Persze, csak úgy általánosságban, mert nálunk azért nem ez a jellemző, mert itt a KÖZ véleménye senkit sem érdekel!

Néhány órás felvezetésben némi öntömjénezés, semmitmondó mesedélután, ha meg feltesznek kérdéseket a jelenlévők, akkor indul a nagy mellébeszélés, lehetőleg minden konkrétumot kerülve.

A vége felé a kedélyes hangnem helyett az indulatok veszik át a főszerepet, kezdődik az üvöltözés, veszekedés, egymásra mutogatás, kész szerencse, ha háborúba nem csap át a hangulat.

A háborúval meg vigyázni kell, ahogy azt Aiszkhülosz már 25oo éve megmondta, a háborúban az első, ami elvész, az az igazság.

Így aztán valószínűleg magam is kihagyom az eseményt, tiszta szívvel másnak sem kívánhatom, hogy végigszenvedje. Sajnos, semmit nem old meg, és semmin nem változtat!

Aki netán úgy véli, hogy túlzottan kritikusak vagyunk a jelenlegi önkormányzattal szemben, annak teljesen igaza van. És nem véletlenül. Ez a dolgunk, hogy megpróbáljunk elkerülni helyrehozhatatlan hibákat (volt ezekből már éppen elég).

Ahhoz, hogy ez sikerülhessen, elég alkalmanként egyetlen képviselő „megtérése”, aki megérti, hogy a jelenlegi testületnek már nem kéne sorsfordító kérdésekben határozatokat hoznia, hagyják ezt inkább az októberben megalakuló új összetételű testületre, és ne kössék már előre gúzsba a kezét.

Jobbító szándékkal tesszük mindezt, ezzel is jelezvén, hogy ha mi kerülünk oda, nem szeretnénk ugyanezeket a hibákat elkövetni. Teljesen más az elképzelésünk egy tisztességes testületről.

Megérdemelne végre ez a falu egy tisztességes önkormányzatot, mert ez a falu tényleg többet érdemel.

Gergely György

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..