VOLT EGYSZER… EGYSZER VOLT?

Megtörtént az első Ezüsthegyi Piknik.

Ahogy a főszervező ötletgazda, Meggyesi János mesélte, erős ellenszélben kellett összehozni az eseményt.

Ez alatt ő főleg azt értette, hogy a szőlősgazdák nagyobb része bizonyos okból nem igazán örült ennek.

Az ellenszél viszont ennél lényegesen nagyobb volt.

Alig kapott reklámfelületet, szinte csak a Facebookon terjedt a híre, talán ennek is köszönhető, hogy rengeteg fiatal jött el.

Sok más eseménnyel szemben ez is magánerős próbálkozás volt, nem részesült „központi” támogatásban.

Nem volt szerencsés, hogy ugyanakkor a Kultúrházban gyereknapi ünnepség volt, estére pedig civilek szerveztek „madárfigyelős fülemüle felderítő sétát a Várvölgybe”, a falu legtúlsó szegletébe.

Ős borosjenői ként be kell valljam, soha nem jártam még ebben a szőlőskertben. Amikor meg jártam ott, akkor még nem volt szőlős. Némileg szkeptikus voltam, vajon miféle házi borokat kotyvasztanak ott ezek az emberek? Messze is van, meg ki tudja mi vár az emberre – gondolom, sokan voltak így ezzel – azért győzött a kíváncsiság, elmentünk, megnéztük.

És jöttek a kellemes meglepetések futószalagon.

Csodálatos idő volt, olyan, amilyennek május végén lenni illene. Fantasztikus volt a kilátás, úgy Budapest irányába, mint falunkra. Az egyetlen, ami ebbe bele tudott rondítani, hogy akármerre jártunk, mindenhonnan az épülő Modern Dorf lakópark torzója meredt ránk, ami egyeseket kaszárnyára, másokat szocreál tyúkneveldére emlékeztetett, lakókörnyezetre senkit, pedig ott nem sokára emberek fognak élni.

Amúgy folytatódtak a pozitív elemek, nem vagyok borszakértő, de ezek a borok igazán finomak voltak.

Tisztességgel végigkóstoltuk mindet, egyik finomabb volt a másiknál. Kezdem elhinni, hogy tényleg ilyen sok helyezést, érmet, aranyérmet gyűjtöttek be a borversenyeken. Láthattuk, milyen pincéket rejt az Ezüsthegy alja, van itt modern, mélyen a földbe ásott, hagyományos, a hegy gyomrába vésett pince is.

Volt ott a boron kívül sok-sok finomság, Bodnár Barnus a sajtjaival, egykori Május elsejére emlékeztető retro sültkolbász, debreceni, jó hagymás zsíroskenyerek, gulyás, mi szem szájnak ingere, se szomjan, se éhen nem maradt senki. Aki netán nem szereti a bort, annak ott voltak a Hajnali Sörfőzők, saját gyártású remekeikkel. Ja, és voltak még nagyon kedves házigazdák is hozzá.

Az említett körülményekhez képest jó sokan élvezték az eseményt.

Mint a beszélgetésekből kiderült, nem olyan könnyű megfelelő időpontot találni egy ilyen rendezvénynek, mert ezek az emberek nem csak hétvégén járnak ki a szőlőbe, hanem gyakorlatilag ott is élnek, laknak, télen is, nyáron is. A legideálisabb időpont a szüret ideje lehetne, viszont olyankor rengeteg munkájuk van, hatféle szőlőt szüretelnek hat héten keresztül. Mire a szüreti időszaknak vége, már hidegek vannak, esős, sáros idők. Most a szőlővirágzáshoz időzítettek, csak a szőlő még nem volt hajlandó virágzani.

Ahogy közeledett az este, egyre több helyen szólt a zene, egyre forróbb lett a buli, a népszerű szófordulattal élve a hangulat fokozódott. Nem láttam olyan embert, aki ne érezte volna jól magát!

Gratulálunk JANI (nekem és sok másnak Ő soha nem volt Meggyesi Janos, csak Jani Bácsi, vagy egyszerűen Jani), idős korodra megint remeket alkottál! Bár ezzel nála vigyázni kell, Jani nem öregszik, sőt egyesek szerint még nem is nőtt fel. Mindig ilyen volt, imádott nyüzsögni, szervezkedni.

Ma divatosan úgy hívják a tevékenységét, hogy közösséget épített. Ezt Ő nyilván nem így élte meg, egyszerűen csak csinálta, amit szeretett, amihez értett. Általában nem a matek-fizika tanárok a gyerekek kedvencei, de vele nem lehetett unatkozni.

Szinte havonta voltak akadályversenyek, számháborúval, főzéssel, tábortűzzel, úttörő dalokkal, ifjúsági klubot, IFI klubot szervezett, kirándulásokat, nyaranta táborok özönét, mi meg élveztük, és mentünk utána, mintha kötelező lett volna. Valóban bejártuk vele az egész országot.

Köszönjük a régi szép emlékeket, és köszönjük a tegnap estét!

De ne legyünk igazságtalanok, nem csak neki tartozunk köszönettel, hanem a másik öt pincészetnek, név szerint a:

Scharer, a Gábeli, a Badacsonyi, a Budavári és a Boczor pincéknek, és persze a tulajdonosaiknak!

Reméljük, ez valóban az első Ezüsthegyi Piknik volt, és nem az utolsó!

Régi szívfájdalmam, hogy Pilisborosjenőn nincs egy igazi központi faluünnep.

Le a kalappal civiljeink előtt, akik rengeteg rendezvényt hoznak össze a faluban. Ilyen magánakció volt ez is.

Nekem viszont nagyon hiányzik egy olyan, ami egyébként szinte mindenhol van, akár évente több is.

Egy olyan igazi falunap, ahol mindenkit szeretettel látnak, és ahova mindenki jó szívvel el is megy.

De fanyalgás helyett inkább örüljünk a tegnapinak, és a többi jó magánkezdeményezésnek!

Gergely György

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..